#6 - Hátba Döfések

Forgolódok össze-vissza a "vaságyon", de nem túl kényelmes. Nem tudtam szunyókálni tovább, ezért inkább felkeltem és néztem a mellettem lévő ágyra, ahol egy beteg horkolt. Nézegettem egy darabig de nem bírtam magammal és odasétáltam az ágya elé és bebújtam a meleg takaró alá. Azt hittem hogy felébredt, de tévedtem. Elkezdtem puszilgatni és az agyam már elvesztettem mert már a kezem lejjebb járkált valahol Taehyung férfiasságára. Mozgolódott de nem reagált, átfordult velem szembe még mindig alszik vagy csak szimulál, de akkor meg lesz büntetve. Vigyorogtam mint egy hülye, jó volt nézni az arckifejezését. Rámarkoltam merevedésére, de hirtelen cselekedetemre kinyitotta szemeit, és ahh. Milyen gyönyörű szemek, eddig mért nem láttam közelebbről?! Komolyan az őrületbe kerget ez a srác, mért csinálja ezt velem?! Isten. Egyenesen a szemembe néz és én már rég fent vagyok a mennyben. Kikészít. Csinálnám a dolgom, erre úgy mond leállít. Mért? V mért csinálod ez?!! - Jó Reggelt báránykám! - megfogja kezem és lehel rá egy puszit. Bárány?? Honnan jött ez neki? - Neked is! Mi az hogy bárány? - kérdezek rá a furcsa névre. - Hát... már régóta úgy néztem fel rád, mintha egy kis bárány lennél. Te vagy az én kis állatkám. Meg hasonlít is rád a bárány. - mosolyogni kezdett, szeretem amikor mosolyog, de mi az hogy bárány? Jó hogy nem kacsa! Picit kiakadtam. - Kacsa esetleg? - kérdezek rá kicsit dühösen. - Én is szeretlek. - odahajol hozzám és nyom egy csókot ajkamra. Aranyos ilyenkor, és ki is engesztel vele egy kicsit. - Én is... - morgok magamban, bár lehet hogy hallotta, de ki tudja. Felállt volna, de én vissza rántottam, nem most nem mehet el, és amiért le bárányozott most vissza kapja. Édes a bosszú...na meg cuki. - Nem-Nem. Nem mész sehova. - magam alá fektettem, de kimászott. - Most nem lehet. te is tudod. - állított már másodszorra le. - Mért? Mért ne lehetne?! - visszahúztam és nem engedtem el kezét, rátapadtam szájára, de le akart rázni magáról. Mit csináltam? Mért nem kíván? Hirtelen besétál egy nővérke a reggelivel. Majd kiesett a kezéből a tálca, de nem zavart legalább is engem. - E-Elnézést... - meghajolt és ki is rohant. Biztos megijedt, de nem az én bajom. Engem most csak Taehyung érdekel, senki más. - Ezért nem lehet... ha nem tudnád egy kórházban vagyunk te eszetlen! - ordított rám és megpöckölte az orromat bünti nélkül. Most vettem csak észre. - N-Nagyon Sajnálom. - lehajtottam fejemet és örülök hogy csak ennyivel büntetett meg. Szerintem nem fog hozzám szólni egy darabig, hogy egy picurit leégettem, de megértem őt, hisz én is ezt tenném az ő helyébe. Még én gondolkozok ezen ő addig kisétál a teremből. - Hova mész? - kérdeztem tőle, de ő rám se nézett. Kilép az ajtón, de utána ordítottam, de mintha meg se hallotta volna, becsapta az ajtót. - Taehyung!!! - üvöltöttem tüdőm szakadtából. Kilépek én is az ajtón, de már nem láttam a folyosón. Kezdek hallucinálni, vagy tényleg piros foltokat látok a földön. Hogy? Mikor? Vissza néztem az ajtóhoz és egy jó nagy szög állt ki belőle, amin csurgott le a vér. Mért nem állítottam magamon? Futottam megint a vér után, de mindenhol volt ahol csak lehetett, szerintem direkt csinálta. Esküszöm ha megint ahhoz a sárga tojás hajúhoz megy, ott fojtom meg azt a retket. Egy kis időbe telt kinyomoznom az igazi utat, de a lényeg hogy tudom hova ment. Kifutott az épületből, nem hiszem hogy ez jó ötlet volt, legalább is amilyen állapotban van. Tényleg nagyon sajnálom hogy ezt tettem. Ezért is keresem őt. Már kezdem azt hinni hogy menekül előlem. Parkban érkeztem, itt egy kicsit lelassítottam. Nézem, nézem a földet a fű ugyan is nem zöld volt hanem piros, akkor jó helyen járkálok. Látok valaki a padhoz közel, a földön egy embert. Odafutok és kigördült egy hideg könnycsepp a szememből, megint miattam van ez. Felkaptam, és a piros folyadékot nézve visszasiettem a kórházban. Nagyon megijedtem, de reménykedtem. Szóltak hogy bemehetek hozzá mert jól van. Besétáltam ugyan abba a 143 terembe. Odamegyek hozzá és letérdelek. Nem merek ránézni. - Nagyon Sajnálom! Sajnálom V! - kezdtem el sírni, nem volt jó érzés hogy miattam van ebben az épületben. - Nem akartam hogy miattam legyél itt. Nem én akartam így, én tényleg sajnálom. - megfogta fejem, felhúzott magához és adott ajkamra egy csókot, sokáig voltunk így, de elváltunk mert kopogtak. Bejöttek a srácok, isten mióta nem láttam őket. - Sziasztok! - köszöntek egyszerre. Mosolyogtak V-re, de amikor rám néztek kicsit megijedtek a kinézetemből meg egy kis düh is volt a szemükben, hogy már kétszer van miattam itt Taehyung. - S-Sziasztok. - köszönök nekik lehajtott fejjel, nem akartam hogy megtudják. Azt hittem addig kitalálok valamit, ugyanis csak Jin tudta, de nem lett úgy ahogy én akartam. Mindegy is, egyszer minden kiderül, nem igaz?! Nem úsztam meg ezt sem, mert Rap Mon félre hívott engem. - Mért nem jöttetek haza? Koncert? Minden volt itt, amit ti ketten kihagytatok! Mit tudtunk mondani, na mit?! - üvölti le a fejem amit kihagytunk V-vel. - S-Sajnálom. - lehajtottam fejem, de ez már túl sok nekem. Ellöktem Monstert az utamból és rohantam ki az épületből. Futottam megint a vér után ahol Taehyung összeesett, nem bírtam ki hogy ott essek én is össze. Ahogy megláttam a parkot egyből futottam, gyorsabbra váltottam a tempót, de egy hegyes kis szúrást éreztem a bőrömön át. Ordítani tudtam volna, de inkább csak a könnyeket eresztettem az utamra. Hadd menjenek. A fickó kihúzta a hasamból, és el is ment egy fekete autóval. Nem láttam ki volt az, mert azon nyomban homályos lett mindent. Az utolsó kép az az volt hogy mindenki engem nézett, és láttam V, vagy lehet hogy csak fent látom őt?! Vele vagyok fent? Istenem. Legalább vele vagyok együtt a fehér mindenesben. Nagyon örülök neki. J-HOPE POV END V POV Nem csináltam semmit, vagyis legalábbis nem emlékszem hogy csináltam volna valamit, de annyit tudok hol vagyok, kórház. Mért is kerültem ide? Észre veszem hogy J-Hope jön be hozzám és letérdel. Sajnálja hogy... miatta vagyok itt? MI? Hogy hogy miatta? Nem tudtam tovább gondolkozni mert jöttek a srácok. Hogy őket mióta nem láttam. Rám mosolyogtak, viszont azt észre vettem hogy Hoseokra szúrós szemmel néztek. Ők is tudják vajon? A lényeg hogy furcsálltam hogy Rap Mon félre hívta beszélni báránykámat. - Na és hogy vagy mostanság? - kérdezi Jin tőlem. Nem nagyon érdekelt amit mondanak, ami most nagyon, hogy fontos hogy miről beszélhetnek. - Jól... - röviden válaszoltam és többet nem is kérdeztek látták hogy "jól" vagyok és békén hagytak, de a szemem nem azt ajtóra szegeződött ahol beszéltek, hanem egy ökörre. Jimin-re aki egy nem normális gyerek. Elkezdett lovagolni a széken és a saját fenekét ütögetni, mint egy elmebeteg. Mik történnek itt. A szemem, vagyis a jó irányba irányítottam, de nem hallottam semmit, mert itt beszéltek, nevettek, fulladoztak. Annyit láttam hogy ellöki Hoseok Rap Mon-t és elfut, szerintem ki az épületből. Menni akartam utána, de Jin és Jimin visszarántott az ágyra, ami egy kicsit fájt, mert olyan mintha vasból lenne az ágy, a lényeg hogy túl éltem a gerinctörést. Monster közölte velük a hírt hogy menni akarnak haza. - Ne szökjél el innen! Majd haza talál, vagy majd jön hozzád, de te maradj az épületbe! - szóltak rám kicsit dühösen, de nem nagyon érdekelt. Amint kimentek az épületből és hallottam a kocsi zaját, egyből kiszedtem a kezemből a zsinórokat és futottam ki a horror házból. Törtem a fejem hogy hova is futhatott, remélem nem a végtelenbe, de ami a legjobban nem értettem hogy miért futott el. Gondolkoztam még, és rájöttem hogy a vér után mehetett. Neki indultam nézni a földön a vért és közben rohanni J-Hope után. Tudtam hogy a parkba rohant, ezért már nem néztem a piros löttyöt a földön hanem szaladtam egyenesen oda, ahol én estem össze elvileg, nem nagyon emlékszem. Látok a földön egy személyt,és oda futottam hozzá, de körülötte csupa vér folyt. Rossz volt ránézni ahogy ott volt... leszúrva?!!! Melyik szemét szúr le egy ártatlant?! Főleg a hasába beleszúrni egy kést. Miféle űrlények vannak a világon?! A jobb oldalamról egy kiáltást hallottam. - Mao... - ahogy ránéztem befejezte a nevet amit ki akart volna mondani. - Hoseok! - szólítgattam hát ha lesz valami vagy felkelne, de erősen kétlem, vörös vér mindenhol ahol fekszik a földön. - HO-SE-OK!! - ordítottam, de semmi. Ráhajtottam mellkasára a fejem és szememet könny áztatta el, amitől alig láttam valamit. Homályos volt J-Hope körül a vér, homályos volt ő maga is, és az egész világ is. Felálltam és körül néztem, mindenki aki ott volt néhány személy, akik ismeretlenek voltak csak néztek mit csinálok egy leszúrt emberrel a földön. Köszönöm a segítségüket. Megkerestem J-Hope telefontját a zsebébe, de nem találom. Miért, hova tűntél te átkozott. Hirtelen mozdulattal, véletlenszerű mozdulattal, egy kis megcsúszás miatt, visszaestem rá, és megint rám szegeződött mindenki tekintete. Kicsit kínos volt hogy mindenki rám nézett, gyorsan elfutottam Hoseokkal, és út közben kiesett a telefonja. Oda futok egy padhoz leteszem, visszasietek a leesett tárgyhoz, hívnám fel Jin-t, de nem bírtam kiállni hogy ne nézzem meg. Nézem az üzenetet, és elkezdtem kiakadni rajta, mi az hogy van még egy személy az életében. Azt hittem hogy...tényleg azt hittem, hogy csak engem szeret, de tévedtem, mint sok másba is. Ki az a Maoaki. Ismeretlen, de mintha hallottam volna valahol a nevét. Eszembe jutott a Mao szó amikor valaki ordítani akarta, de befejezte inkább amit ki akart mondani. Miközben olvastam az üzeneteiket odasétáltam hozzá, és most hogy tudom ki az az illető, már mint Hoseok barátja. Egyben... Ő VOLT AKI LESZÚRTA?! Miért tette ha szereti őt és ő is J-Hope-ot. Mi történt azzal az emberrel. Elfelejtettem közben hogy Hoseok még mindig "alszik" ezért gyorsan felkaptam és siettem a kórházban, de van egy kis bökkenő. Jin az istenért is. Kikerestem gyorsan és hívtam is. - Jin, Szia. Hol van a kórház? - kérdezem szuper sebességgel. - Szia. Attól függ hol vagy. - Park mellett néhány utcára. - Akkor két utcát sétálj és ott is van az orrod előtt. Na Hello.- amint kimondta le is csapta a készüléket. Nem érdekel most semmi, csak hogy épségben felkeljen Hoseok. Besiettem és már be is vitték az egyik terembe. Szerintem ide fogunk jönni minden héten. Már mosolyogva fogadnak engem és őt is. Az ajtó előtt várom hogy kinyissák, és amint ezen gondolkodtam már nyitva is állt előttem az ajtó vagyis a nővérke lépett ki. Lépnék be hozzá, de megállít az ajtóban. - Hova hova cica? - elállja a befele utat a nagy hátsójával ezért képtelen voltam bemenni. - Lenne szíves arrébb menni?! - kérdezem fintorogva de ő csak ott rázza magát az ajtóban. Mik vannak itt, én is ide való vagyok ha sok ilyen hülye van. Annyit veszek észre hogy megfogja két vállam és már nem az ajtóba rázza magát hanem előttem. Néztem egy darabig aztán átfordultam hogy én legyek az ajtónál, és lelöktem magamról a plaza cicát, és bezártam az ajtót. Hoseok már ébren volt és örültem neki, de viszont nem vett észre ahogy besétáltam ezért odaszóltam neki. - Hoseok!

#5 - J-Hope.. Mi van veled?

RAVI POV

Látta ami történt vagyis hát hallotta, hogy ki volt itt, hangjából szerintem rájött.Vissza szaladtam hozzá és szomorúságot látok szemébe. Valakije, valamije? Bárhogy is sajnálom őt, szóvá tettem mert érdekelt a dolog.
- Mi történt valójába? - kezdek bele a mondandómba. Egy ideig nem válaszolt, aztán halkan motyogott valamit.
- Semmi... - szomorú hanggal mondta. - Volt itt egy fekete hajú srác? - kérdi mint aki a halálhoz készülne.
- I-Igen.. miért ki az? vagy kije neked? - kezdtem abba amit már akkor tudni akartam amikor megláttuk.
- B... - Sírásba elcsuklott a hangja. Sajnálom őt. de nem akarja elmondani, és én segíteni szeretnék neki. Csak nem tudom hogy.
- Barátom... - kimondta az egész szavat. Meglepődtem egyben nekem is kigördült egy könnycsepp a szememből.
- Hogy talált rád?
- G-Gondolom.. a vért nézte a földön és úgy követett. - mondta ki nagy nehezen, nem kérdeztem többet. Kimentem Hyuk hoz.
- Mi lesz vele? - kezdtem bele a dumába. Nem válaszol.
- HYUK! - ordítok a fülébe, süket vagy mi?
- Mi bajod van? - néz farkas szemet velem, miután kiszakadt a dobhártyája.
- Mi lesz V-vel?! - kérdem újból, remélem most már figyel mint mondok neki.
- Hát én tudjam? Csak behoztuk, helyre hoztuk és ennyi. Utána majd szépen haza sétál. - én nem akarom hogy haza menjen. Mért nem maradhat itt? Ami a legjobban érdekel hogy ki az a srác? Kije neki? Vissza mentem Taehyung-hoz, vagyis csak az ajtóhoz és onnan néztem ahogy ő bámulja a plafont. Figyeltem egy darabig, aztán kimentem levegőzni, unatkoztam de mi mást tudtam volna tenni.

RAVI POV END

J-HOPE POV

V után szaladtam. Igazából a vérét követtem, és valahol egy ismeretlen utcába nagyon sok piros folyadékot véltem felfedezni. Vizsgálgattam majd tovább mentem, egy házhoz vezetett, ijesztő volt egy kicsit, de bekopogtam és még egy hátborzongató srác jött ki, így este fele minden rémes. Mindegy is egy kis idő után lenyugodtam és megkérdeztem hogy látott-e egy szőkés-barna hajú fiúcskát erre futkorászni. Kiderült hogy a vérfagyasztó srácnál pihenget az ágyban. Ellenkeztem vele meg egy sárga hajú pasassal. Tojást raktak a hajára vagy mi van?! A lényeg hogy bementem Taehyung-hoz és hoztam volna ki de kirakott a tojás hajú. Álltam néhány percig az ajtó előtt majd elmentem egy boltban, ugyanis volt nálam egy kis pénz. Besétáltam egy közeli boltba, és oda mentem a drágáimhoz. Leteszteltem az összeset sorjában, és nem tudom mit vettem le a polcról, de nem is baj, a lényeg hogy beüssön és valahol a világ közepén kilukadjak. Kirohantam a boltból és már ittam is. Marta egy kicsit a torkom, de megszoktam ezért csak vedeltem tovább. Megittam az egészet és "sétáltam" tovább, már ahogy tudtam. Valahová akartam menni, de elfelejtettem hogy mit akarok. Leültem egy padra és gondolkoztam hogy mit is akartam. Fél óra múlva eszembe jutott hogy vissza akartam menni V-hez. Azon az úton mentem ahol mindig szoktunk sétálni, megálltam és néztem folyamatosan a kis házat mellette a roskadt padot. Kigördült egy könnycsepp a szememből, hogy most nem ülhetek és beszélgethetek vele itt, hanem másnál van és ki tudja mit csinálnak vele az ismeretlen emberek. Amint észhez kértem elkezdtem futni, mielőtt befordultam volna a sarkon, valaki megragadta kezem és visszarántott. Megrezzentem a félelemtől ezért hátra léptem néhányat, de utána megnyugtatott a személy.
- Minden oké? Én vagyok az. - suttogja fülembe Taehyung, örültem hogy viszont láthatom őt.
- O-Oké. - válaszoltam neki majd teljes erőmből neki rohantam és megöleltem, és elleptem csókokkal.
- Örülök hogy láthatlak. - halkan beszéltem hozzá nehogy bárki is észre vegyen minket.
- Hoseok... - motyogja ki halkan nevemet. Én csak egy hmm-mel válaszoltam, nem tudtam mit mondjak az örömtől.
- Bűzlesz az alkoholtól! - harapja meg a fülem, gondolom ezzel büntet meg.
- Muszáj volt. - suttogtam halkan, ép hogy hallja. Hallotta ezért rá is kérdezett, de nem nagyon örültem neki.
- Mi történt? - kétségbeesett hangja megrémisztett, nem akarom hogy aggódjon miattam.
- Semmi... - sütöttem le szemem háta mögött, ugyanis nem engedtem el, öleltem tovább.
- J-Hope...! - halkan mondja nevemet majd kezeim közt összeesett. Sok vért vesztett vagy mi? Felkaptam és futottam vele óvatosan. Mindenkit megkérdeztem hogy hol van valahol egy kórház, mindenki mondott mindent csak az nem ami kéne. Hát oké. Siettem a skacokhoz, elhadartam hogy most mi volt és szúrós szemmel néztem JungKook-ra. Érti miről van szó, szóval gyorsan elmondta ő is hogy mi történt mert az én számból nem nagyon értették. Beraktuk a kocsiba és vittük a kórházba. Nem volt messze, sőt 7 utcára van a házunktól. Hogy-hogy nem találtam meg? Pedig körbe futottam az egész várost. Bevittük V-t és lefektettem az ágyra és leültem mellé. Remélem jobban lesz, bejött mindenki a csapatból, és még a két horrorisztikus srác is megjelentek.
- Ti mi az Istent kerestek itt? - kerekedett ki szemem, a többiek furcsán néztek rám. Igen "ismerem" őket, volt hozzájuk szerencsém.
- Na jól van srácok, én megyek. Jobbulást V-nek. Sziasztok - köszönt el Jimin.
- Mi is megyünk. - köszönt el mindenki, intettek egyet és gurultak is kifelé az ajtón. A két hátborzongató srác meg én maradtunk Taehyung mellett.
- Mért jöttetek ide? - tértem rá a lényegre. A sárga tojás válaszolt nekem.
- Bocsánat hogy eljöttünk megnézni, megyünk is. - grimaszokat vágva elköszöntek tőlünk és mentek is ki. Hát jól van. Minden a legnagyobb rendben kivéve V. Sajnálom hogy így történt, de egyszer megjavul. Remélhetőleg minél előbb. Kimentem mellőle, és megkérdeztem az egyik nővérkét hogy itt-e aludhatok Meglepődtem a válaszukon, de a lényeg hogy igen-t mondott. Visszasiettem a terembe, de volt egy kis bibi. Nem tudom melyik szobában van V, elfelejtettem megnézni a számot az ajtón. JESSZUSOM! Aludhatok a földön. Próbáltam keresni, de az utat is elvesztettem amerről jöttem, szóval most nem tudom hol vagyok. Remek. Felhívtam Jin-t mivel ő tudja az ilyen épületekben hogy hol mi van.
- Szia! Mi a baj? Nem tudsz haza jönni? - kérdezi tőle csigalassúsággal.
- Sziaaaaa! Hát... Eltévedtem a kórházban.. - beszéltem a telefonhoz, csoda ha értette, mert nagyon halkan mondtam.
- Hányas számú szobánál vagy?
- Az mi amin van egy pálcika fiú?! - furán véltem azt a jelet az ajtón.
- J-Hope... AZ A WC!!! - ordított a készülék másik végéből, szívrohamot kaptam tőle, szóval mindjárt én is itt esek össze.
- Na szóval az a wc. Akkor....hol vannak itt számok?! - kérdezem kétségbeesetten, ha itt halok meg írok egy levelet a skacoknak hogy eltévedtem és nem találok haza.
- Hoseok, kérlek, fordulj körbe és mond mit látsz! - mondta mint aki meg akarna halni, hát nem csodálom ha megfájdul a feje tőlem. Csoda hogy V bírja velem a tempót.
- Látok egy ajtót, de várjál megvizsgálom közelebbről. - odaszaladtam a... KIJÁRATHOZ???!!!
- MI AZ ISTEN. HOGY JUTOTTAM ÉN IDE?!
- Mi az? Mi történt? - kérdezett, de mint ha nem is hallottam volna, mert nem válaszoltam.
- Hoseoook?!
- Hoseok itt vagy??! -  Jin még mindig kérdezget de most már meghallottam hangját a készülékből.
- Mi? Ja. Képzeld el hogy a kijáratnál vagyok. Te ezt el tudod hinni? Hogy jutottam ide? Hogy? Teleportálok?! - sok-sok kérdést fel tettem Seokjin-nek. Lehet túl sokat.
- Na jól van. Akkor majd onnan vissza találsz. Csáó. És én ezért vesztegettem az alvási időmet! - mondta az utolsó hangot suttogva hogy meg ne halljam, ohoo ez most hallottam Jin. Elkezdtem rohanni mivel én is elvesztegettem az időm ezzel, ahogy elsuhantam mindenki előtt akik kint voltak, azt hitték hogy valakit kergetek, vagy éppenséggel ő kerget. Szóval amint elértem a végtelen ajtókhoz, eszembe jutott mit nem kérdeztem meg Jin-től. Hajajj. Ebből majd még lesz valami. Elővettem telefonomat és már hívtam is a megmentőmet már másodszorra.
- Jó Napot Kívánok! - mondtam vigyorogva, bár ő úgyse látja.
- 143.-as szoba. Viszlát. - oh, hogy tudja. Akkor nem csak én felejtettem el. A kis gondolat olvasóm.
- Köszönööm. - amint kimondtam már tettük is le a készülékeket. Szaladtam a szobához, de hányadik emeleten van? Megint elő veszem telefonomat és hívtam harmadjára is, nem örül neki tudom, de nekem fontos volt számomra V.
- Hányadik emelet?!
- 3. Szívesen. Hello. - letette és futottam tovább. Mentem a lifthez és... mi az hogy nem működik?! Hol a lépcső? Mi ez az épület? Horror ház! Kerestem a lépcsőt, 10 perc rohanás után megtaláltam az elrejtett kis helyet. Siettem fel a lépcsőn és majdnem pofára estem, szóval inkább lelassítottam, de azért próbáltam gyorsabban menni. Felértem a 2. emeltre, hipp hipp hurrá. Megyek, megyek és felértem a 3.-ra. Nézem az ajtó számokat, és vagy vak vagyok vagy nem tudom, mert félre olvastam és benyitottam a 142. szobába.
- Bocsánat, félre tévesztettem! - meghajoltam, majd rohantam át a másikba.
- Isten látom a fehér fényt! Mond te vagy az? - néztem a plafont, de V  ébren volt, és kuncogást hallottam.
- Ébren vagy?! - közeledtem felé, de ő csak mosolygott.
- Baj? Amúgy is álmos vagyok szóval... - fordult egyet oldalra. Örültem hogy hallom megint hangját, de pont most álmos? Ilyen nincs.
- Ah, jól van. - mondtam szomorkásan, és készültem volna menni az egyik ágyhoz, de megfogta pólóm alját.
- Mit szeretnél? - szóltam neki vissza üres tekintettel. Észre vette hogy van valami baj, örülök hogy látom meg hallom hangját, de most pont álmos és én nem akarom zavarni őt, pont ilyenkor amikor egy számomra ismeretlen kórházban vagyunk.
- Mi a baj? - kérdezte kómás fejjel, tényleg álmos lehet rajta látni ezért nem is válaszoltam hanem csak odasétáltam a mellette lévő ágyhoz.