#8 - Végetek van

Ott maradtunk még egy darabig. Yeon kihívott mert szeretne nekem valamit mondani.
- Mit szeretnél? - kérdeztem rá kíváncsian.
- Nagyon örülök hogy megpróbáltuk! - mosolygott rám, majd elnézett. - De... a többiek előtt titok legyen.
- Mi? Mért?
- Nem nagyon ismerem őket, és hát... nem tudom mit szólnának hozzá. - nézett fel rám megint csillogó szemekkel.
- Oké. Akkor majd csinálunk egy jó nagy partit és megismered őket. - visszamentünk a többiekhez és el is mondtam amit akartam.
- Skacok, lenne számotokra valamim. De először is. J-Hope te mikor jössz ki ebből a horror házból? - kérdeztem rá a lényegre.
- Szerintem már ma ki engednek. Már jobban vagyok. - bólogatott.
- Várjatok, elmegyek megkérdezem mikor engedik ki. - szólalt meg JungKook.
- Én is megyek vele! - tette fel kezét Suga és már le is léptek.

RAP MONSTER POV END

SUGA POV

Elkezdtünk sétálni valamerre, hogy merre azt mi se tudjuk.
- JungKook.
- Igen?!
- Te tudod merre megyünk? Vagy csak tippelgetsz?
- Hogyne tudnám. Már sokszor voltam itt. - helyeselte. - Csak nem pont ebben a kórházban. - suttogta halkan.
- MI? Ugye csak szívatsz?! - fogtam meg két kezemmel két vállát és elkezdtem előre hátra rángatni.
- Ne rángass már mert nagy bajok lesznek!
- Ugyan mi lenne az a nagyon nagy cucc. - vigyorogtam rá, és ő is rám a cuki egér fogaival.
- Ne akard tudni...
- Akarom, de majd később. - nevettem fel, majd ránéztem ő meg teljesen elpirult. Mentünk... csak nem tudtok merre tovább.
- Suga?!
- Mondjad. - nézten a mellettem sétáló személyre.
- Én nem tudom merre megyünk, de te tudod?! - kérdezett rá félénken amin meglepődtem, csak nem halunk meg itt. Keresgéltünk egy embert, de sehol senki.
- VALAKIIII!!! - ordítottam egyet amire JungKook megijedt nagy hangomtól. Bár szerintem nem üvöltöttem én akkorát.
- Kérem önöket hogy ne ordibáljanak. - jelent meg egy nővér.
- Oké-Oké. Szabad tudni mikor engedik ki aaaaaa... - odanézek JungKook-ra. - Hányas szobában van?
- 143-as szobában egy fekete hajú srácot. - fejezte be mondatomat, amit egy pacsival lerendeztem vele. Nyújtottam kezem felé, adott bele egy pacsit, de megfogtam kezét és közelebb húztam magamhoz és adtam szájára egy puszit. Elhúzódott tőlem majd kacsintottam egyet.
- Ezt nem itt kellett volna! - suttogta halkan közben mind ketten a nővérre néztünk akinek nyitva maradt a szája.
- Khmm... - szólaltam meg hogy visszatérjen a valós világba az orvos. - Szóval mikor enged... - nem tudtam befejezni a beszédem, mert megcsörrent a telefonom. Megnéztem ki az és persze hogy az elmebeteg veréb volt az. Felvettem majd beleszóltam.
- Mit akarsz te veréb?!
- Hol vagytok már? Kb fél órája mentetek el. Minden oké?!
- Ahhj. - sóhajtottam egyet, amit a készülékbe lehet félre hallott. - Minden...
- Mit csináltok ti ketten?! CSAK NEM HUNCUTKODTOK?! - szakított félbe, közben átváltozott a hangja egy kicsit... nagyon sunyira.
- De! Pontosan azt csináljuk a folyosó közepén.
- Tudtam én. - röhögött a telefonba, majd kicsit ideges lettem, és lecsaptam a telefont.
- Szóval. Mikor engedik ki? - tértem végre a lényegre.
- Suga?! - szólt közbe JungKook kikerekedett szemekkel mint ha valami nagy állatot látott volna.
- MI VAN MÁR?! - ordítottam rá, mert mindig mindenki megzavar.
- Rajtad van... egy...
- Nincs rajtam semmi, na.
- Pók.
- MI? Hol? Szedd le! Valaki szedje le!! - sikítottam mint egy kis lány majd leültem a földre és összegömbölyödtem. Az orvos nagy szemekkel bámult, közben hallottam hogy Kookie nevetgél rajtam.
- Nyugi Hyung, csak egy kis pók az. - elkezdte ütögetni a földet, mert már nem kapott levegőt szegény. Nem is baj!
- Ezzel egyen talán nem frankó viccelődni!
- Akkor is megérte. Egy kis póktól kitört a világháború!
- Klassz. Szóval mikor engedik...? - néztem körül, de az orvos sehol. - ROHADJ MEG! - üvöltöttem hát ha meghallja az orvos... - JungKook, visszamegyünk a többiekhez?
- De hát... meg sem kérdeztük!
- Látod itt valahol? Mert én nem! Majd azt mondjuk hogy kijöhet és kész. Na Go vissza! - megfogtam kezét majd megcsókoltam és indultunk a terem felé. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Ki lehet az?!
- Ki az? - kérdezte Kookie, majd rám nézett boci szemekkel.
- Fogalmam sincs... Ismeretlen.
- Ohh...
- Haló?! - beszéltem a telefonhoz.
- Végetek van. - megszólalt majd letette. Mit jelentsen ez?!
- Ki volt az? - nézett rám JungKook, mert nagyon ijesztő fejet vághattam. - Suga!! Jól vagy?
- Mi? Jól, aha, igen, persze. Menjünk! - közöltem vele, majd elindultunk. Ezt nem fogom senkinek se elmondani. Elég ha ezt majd én tudom, de akkor nagyon figyelnem kell mindenkire nehogy baja legyen valakinek... legfőképp Kookie-nek. Nagyon sokat gondolkoztam ezen... ez idő alatt oda is értünk a szobához. Bementünk majd ordítottam.
- Gyerünk hazaaa! - vettem fel egy állmosolyt. Mindenki fütyülni és ugrándozni kezdett. Összepakoltunk majd mentünk is ki. Haza mentünk és már be is szaladtam a szobámba. Leültem és törtem az agyam, hogy ki lehet az aki felhívott. Nem mertem sehova se menni. Felálltam odasiettem az asztalomhoz, majd keresgéltem a fiókba. Az utolsó fiókot kihúztam, reménykedve hogy ott van... és ott volt a kés. Kivettem szép óvatosan, majd elraktam egy jó helyre. Vissza mentem az ágyra, és hátradőltem. Azon járt az eszem hogy el-e mondjam J-Hope-nak hogy vigyázzon, mert eddig őt és engem, már megszurkáltak. Lehet mi vagyunk az első célpont nekik, de feltápászkodtam és kimentem a konyhába. Hűtő felé vettem az irányt majd valaki előugrott, és pofán csaptam.
- Áúú! - dörzsölte az arcát, amin ott volt a kéz nyomom.
- Máskor ne ijesztgess!
- O-Oké... - hátat fordított majd ment volna el, de megfogtam pólóját.
- Beszélhetnénk? - lehajtott fejjel feléje fordultam, majd egy kicsit felnéztem.
- P-Persze. - mondta remegő hangon majd megfogta kezem és szobájába vezetett. - Miről akarsz beszélni?
- Te nem félsz? Téged egyszer megszúrtak, engem is... és ma hívott egy ismeretlen... felvettem és azt mondta bele hogy végetek van. Én nagyon parázok, te mond hogy nem...?!
- De, igen félek. Csak még senki se hozta fel ezt... Suga, mutasd a számot! - csillant fel az agya J-Hope-nak.
- Oké! - elővettem telefonom és megkerestem a számot aki hívott. - Itt van! - Hope elvette és összehasonlította.
- Ugyan... az! Engem is hívott egy ismeretlen... ugyan az hívott minket. Ugye a többieket nem hívta fel?! - riadt fel.
- JungKook-ot nem... és ha őt nem, szerintem a többieket sem!
- Értem... mi vagyunk most az első kettő célpont. Azt vágod hogy koncert se semmire nem mehetünk! Bármikor bármit csinálhat az az ember!
- Tisztába vagyok vele.
- Remek. Várj...! - oda ment asztalához és egy játék szerű valamit ide hozott. - Csukd  be a szemed! - becsuktam majd egy kattanást hallottam. - Kész! - kinyitottam szépen lassan a szemem és egy...
- BILINCS?! Te megőrültél?! Mire jó ez?! - teljesen kiakadtam rá... ha össze bilincsel vele... akkor... ma nem alhatok JungKook-al... és vele kell...aludnom...
- Így biztonságban leszünk! - mosolygott rám nagy vigyorával.
- Ugye azt tudod hogy te nagy hülyeséget csináltál?! Veled kell aludnom! Gondolkozz el ezen... nem lesz melletted V. Akár félre is értheti az egészet, és erről az egész dologról senkinek se beszélhetünk... - egy sunyi mosolyra váltottam át.
- ÚRISTEN! Hol a kulcs?!?! - egyből felegyenesedett, majd oda szökkent az asztalához, magával rántva persze... - Hol van? Hol van? Hol van?
- Figyelj Hope... én nekem most... pont most... wc-re kell mennem!
- Kedves Suga, én most a kulcsra koncentrálok. Megértésedet köszönöm!
- MONDOM WC-RE...! - ordítom fülébe hogy jobban hallja.
- PFF! - elfordította fejét majd arcomba köpött egy jó nagyot.
- Oké. Te akartad! - teljes erőmből feltápászkodtam, és mentem ki az ajtón, közben J-Hope-ot földön húzva. Bementem az ajtón, majd megragadja az ajtófélfát.
- Én nekem, nem nagyon van kedvem bemenni veled... - pirosodott el arca, közben egy kicsit kuncogott.
- Hidd el, én se akarnám. - rámosolyogtam majd ráütöttem kezére és oda siettem a wc-hez. - Fordulj el!
- Hallod, már a szememet is letakartam! - hátra néztem és tényleg letakarta egy törölközővel. Elvégeztem dolgom, de közben mindig figyeltem hogy ki-e néz a törölköző alul... és egyszer csak egy csillogó szemeket láttam.
- J-HOPE!
- Bocsi-Bocsi... muszáj voltam! - röhögött tovább majd egy szépet rácsaptam fejére. - Elpirultál!! - röhögött még jobban.
- Hopeee! Nem igaaaz! - nyüszítettem mint egy kis kutya, majd sétáltam volna el, de valamin megcsúsztam és... Hope ölébe estem, kezem pedig az ő kezén hevert.
- Hoppá-Hoppá! - nevetni kezdett majd belenéztem csillogó szemébe... egyszerűen, gyönyörű. Folyamatosan néztem szemeit, majd közeledni kezdtem szája felé.
- Hope... - kimondtam nevét, majd hozzá tapasztottam számat az övéhez. Kikerekedett szemekkel lesett rám. Ránéztem Hope-ra és megijedtem. Mit csinálok?!?! Elhúztam számat tőle... - Hope, Sajnálom! - felálltam majd futottam volna el, de visszaestem. Áhh hülye bilincs. Rántottam egy nagyot, majd el is tört. Mondjuk játék, szóval nem is csodálkozom... Hope-nak biztos fájt hogy nagyot rántottam rajta... - Bocsánat! - lehajtottam fejem, majd elfutottam. Ki a szobából, ki az épületből... Elfutottam a parkba, de nem mertem megállni. Futottam tovább, majd néhány percre becsuktam szemem, közben elestem valamiben. Csak az eséshez értek?! Kinyitottam szemem, és egy embernek mentem neki, akivel hátra dőltem. Gyorsan felálltam.
- Bocsánat! - lehajoltam, közben becsuktam szemem, hogy ne lássam hogy dühös. Sétáltam volna tovább, amikor megfogta kezemet.
- Mi a baj? - kérdezett meg egy lágy hangú személy. Felnéztem rá, majd gyönyörű szemeimbe néztem.
- S-Semmi. - hajtottam le fejem, majd egy zsebkendőt éreztem arcomon. - M-Mi ez?
- Bocsánat, csak vérzik az arcod... és aggódok érted!
- Aggódsz? Nem is ismersz?!
- Tudom, haza kísérhetlek? - közel hajolt az arcomhoz, majd bólogattam a fejemmel egy igenes választ. - Merre laksz?
- Majd vezetlek.
- Oké! - mosolygott rám. - Mért vérzett az arcod? Történt valami?
- Én sem tudom mért vérzett... hát valami történt...
- Elmeséled?
- I-Igen...
- Várj, tudok egy jó területet. Gyönyörű és nyugalmas hely. - bólintottam, majd megfogta kezem és egy ház mögé vezetett, ott volt egy bokor, elengedte kezem majd egyik ágat elhajtotta és ott volt egy ösvény. - Gyere! - rakta elém a kezét, majd megfogtam és húzott be. Nagyon gyorsan ment, és egy kőbe vagy valamibe elbotlottam. Megfordult majd megtartott hogy ne essek le a földre. Szemeibe nézte, ő is az enyémbe és... felálltam.
- K-Köszönöm! - hajtottam le fejemet, majd sétáltunk tovább, de kezemet nem fogta meg. Lehajtott fejjel ballagtam utána, majd hirtelen megállt és neki koccantam. - Bocsánat! - velem szemben volt, ezért megölelt és magához szorított.
- Nem akarlak elengedni... - suttogta, amit szinte alig hallottam, ezért visszakérdeztem.
- Tessék?
- Ja, semmi. - elengedett, majd rám vigyorgott meg fogta kezem, amin hirtelen elmosolyogtam.
- Öhm. Megtudhatom a neved?
- Jaaa. Hát...Suga vagyok. Örülök a szerencsének!
- Én Luhan vagyok. Én is örülök!
- Luhan... EXO?
- Az az! Kérdezhetek valamit?
- Igen, persze!
- Neked...